6.fejezet

Lexi szm.:

Csak futottam mint egy őrült...
Istenem, az egészről én tehetek. Az a rajz, na és... túl féltékeny voltam, hiszen nem is csinált semmit.. Túl gyerekesen viselkedtünk, legalább nekem lett volna több eszem. Szegény Beau... nem tudom ezek után hogyan, de muszáj látnom.
-Végre, a kórház!-makogtam magamban.
Majd siettem fel Beau szobájához, akit csukott szemmel találok odabent.
Odasétálok az ágyhoz, leülök mellé, megfogom jég hideg kezét kétségbe esett arccal.
Szeme lassan kinyílik.

-Le..Lexi?-szólalt meg miközben alig kapott levegőt.
Nem tudtam mit mondani, így elhúztam a számat, mintha mosolyogni próbálnék.
-Sa..sajnálom.
-Nincs semmi baj, én voltam a hülye hogy így vágtam vissza... .-kezdtem magyarázkodni.-Az egész az én hibám! Úgy sajnálom Beau...
-Nem a te hibád, nem úgy bántam veled ahogy kellett volna. Magam is megrajzolhattam volna a rajzot, még ha meg is buktam volna...
Tudd, hogy semmit nem gondoltam komolyan amit mondtam... Igazad van Lexi, egy seggfej vagyok, rühellem magam.
-Hogy mondhatsz ilyeneket? Dehogy vagy az!  Istenem... miért nem vigyázol jobban magadra? És az hogy szakítok....
É..én nem gondoltam komolyan. -kezdtem makogni könnybe lábadt szemmel. -El sem tudnám nélküled képzelni az életemet... Nekem egyedül te vagy. Te vagy a családom Beau.. -néztem lefelé.
Ekkor felült, végigsimította a karom, elmosolyodott és közbevágott:
-Szeretlek Lexi Scott.-majd hirtelen... megcsókolt.
Éreztem hogy remegni kezd a kezem, csak néztem előre Beau lélegzetelállító zöld szempárjába, amit mindig is imádtam. Olyat éreztem amit régóta nem.. olyan volt ez, mint egy első csók. Mintha egy új dologba vágnánk bele, ha kipróbálnánk valami újat amit mindig is ki akartunk... ha újrakezdenénk. Ez volt az a pillanat.. A mi pillanatunk. Egyszerre éreztem jót és rosszat, felbecsülhetetlen boldogságot, de közben szívszorító lelkiismeret furdalást. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy nem adhatjuk fel, mert szeretjük egymást..
-Én is szeretlek.
 Ezután visszadőlt az ágyra, majd belépett az orvos.
-Elnézést hölgyem, de mennie kell. Szeretnénk Beau-t átvizsgálni, hogy megtudjuk meddig kell bent maradnia.-mondta a Doktor úr.                                                                      
-De én...
-Menj csak.-mondta Beau egy utolsó tényleges mosollyal arcán,
és hunyta be szemét pár másodpercre.
Elindultam ki az ajtón, majd visszaléptem.: -Várlak otthon!
És becsuktam az ajtót.

Letöröltem az elfolyt sminkem, majd lassan, már-már megnyugodva indultam el. Ezek után sem volt kedvem beszélni Luke-ékkal, így inkább a parkba vettem az irányt ahol az előző este üldögéltem. Újra megpillantottam Cat-et, aki épp egy könyvet olvasott.
Odamentem hozzá, hisz az előbb nem voltam vele túl kedves.
-Szia, bocsi az előbbiért...
-Semmi baj, gyere ülj le.
-Köszönöm.-mondtam. - Mi jót olvasol?
-Áhh, csak az egyik kedvenc könyvemet, nem sokan ismerik. Inkább áruld el végre, mi történt Beauval.
-Hát az egy hosszú sztori... nem akarlak ilyenekkel terhelni.
-Ugyan már, kíváncsi vagyok. Időm mint a tenger...
-Na jó..-adtam be derekam.-Egyik reggel..-kezdtem el neki mesélni.
-Szakítottál vele?-vágott közbe mikor ehhez a részhez értünk.
-Igen, de már tudom hogy hiba volt, én tehetek róla hogy kórházban van. Ha nem mentem volna el otthonról, akkor ő sem. És otthon ültünk volna, mégha csak veszekedve is.... De a szakítás után másnap reggel már az úton találták a kocsijában. Úgy tudom a légzsák enyhített a csapódáson.... A fejét verte be inkább...és csak a tegnap estére nem emlékszik, de az is valószínüleg a részegségtől van.
-Értem. Hát...-szólalt meg Cat, mikor Louis-t látom felém futni.
-Lexi! Jól vagy? Nincs semmi bajod?-kérdezte Louis kétségbeesetten.
-Jól vagyok, nyugi.
-Ejj, te lány, mi is bevittünk volna a kórházba, sőt Toriék már bent voltak Beau-nál, és az orvos mondta hogy előtte te is.
-Jólvan, elment az eszem, csak futottam gondolkodás nélkül.
-Na gyere, haza viszünk, Harry a kocsiban vár.
-Jólvan jövök. Szia Cat!-indultam el Louis-val aki átkarolva kísért a kocsiig.

Tori és Luke még nem voltak otthon, így leültünk a kanapéra és Louis hozott mindhármunknak egy csésze teát.
-Így ni, igyátok meg.-rakta le az asztalra.  Közben pár szót váltottunk.
-Ömm... srácok, én megyek kinézek nem-e jönnek Tori-ék.-szólt Harry miután megitta a teát.
És épp ekkor nyílott az ajtó ami mögött ott álltak Luke-ék.